Telt házas érdeklődés kísérte szeptember 19-én a tapolcai városi moziban Labovszky Tamara (ötletgazda, főszereplő), Simo Lakatos Barna (rendező), Mezei Zoltán (operatőr) és Szigethy Eszter (vágó) Fogd a kezem – című dokumentumfilmjének premierjét, amely a tapolcai ötletgazda és főszereplő szerint, a válságban lévő hazai gyermekvédelem ügyére, több, mint százezer veszélyeztetett hazai gyermekre kívánja felhívni a figyelmet. Az alkotók ugyanakkor a ma gyermekvédelmi szakembereire is inspirálóan, pozitív energiákkal szeretnének hatni.
Labovszky Tamara a film vetítését megelőzően a Tapolcai Média érdeklődésére elmondta, gyermekvédelmi szakemberként munkája során megtapasztalhatta, hogy mi zajlik a jelenkori Magyarországon gyermekvédelem címén. Úgy véli, ma 117 ezer veszélyeztetett magyar gyermekről nem gondoskodik megfelelően az állam. A háromnegyed órás film részben Tamara személyét, szociális szakemberré válásának lelki mozgatórugóit mutatja be, az ő látószögéből pedig 16 szerencsétlen sorsú fiatal személyes vallomását, életélményeit őrzi. – A gyerekeknek semmi másra, csak végtelen szeretetre van szükségük. Ennek a szeretetnek az energiáját szeretnénk átadni filmünkkel is – adott hangot mély meggyőződésének a szociális szakember.
Az adományokból, baráti támogatásokból létrejött dokumentarista mű az alkotók szándéka szerint nem marad folytatás nélkül. Elhangzott, a közeljövőben egy olyan filmet tervez leforgatni a stáb, amelyben egyetlen gyermek sorstörténete, illetve több szociális szakember élete és munkája kap reflektorfényt. /tl/