A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2:0-ra legyőzte Németországot a portugáliai Európa-bajnokság döntőjében.

 

Az európai szövetség honlapja szerint a magyarok az első szettet 20-16-ra, a másodikat 20-18-ra nyerték meg. A tapolcai John András hat, Vizes Patrik és Kun Attila négy-négy, Gyene Norbert három, Csuka Balázs kettő, Balogh Ádám pedig egy góllal járult hozzá a sikerhez. A kiváló eredménynek köszönhetően a magyarok kijutottak a lengyelországi Európa Játékokra és a Balin sorra kerülő strand világjátékokra is.

 

Történelmi sikert ért el a strandkézilabda válogatott a tapolcai John Andrással fotó:mksz

 

A csapat a csoportkörben 2:0-ra kikapott Portugáliától, Olaszországot és Franciaországot viszont 2:0-ra legyőzte. A középdöntőben Norvégiával szemben 2:1-re veszített, Németországot és Spanyolországot azonban egyaránt 2:0-ra megverte. A negyeddöntőben Ukrajnát 2:0-ra, az elődöntőben Portugáliát 2:1-re győzte le. „-Úgy érzem, taktikai győzelmet arattunk a döntőben, igyekeztünk védekezésben a németek ponterős pozícióira, figuráira koncentrálni és belekényszeríteni őket olyan helyzetekbe, amelyekből a torna során kevés pontot értek el.”– idézi a magyar szövetség honlapja Gulyás Istvánt, szövetségi edző.

 

John András (23-as mez) győzelmi mámorban az EB megnyerését követően fotó:mksz

 

A szakvezető hozzátette, mindez nagyrészt azért sikerült, mert nagyon jól dolgoztak a játékosai, fegyelmezettek voltak és sikerre éhesek. Gulyás elmondta, a végén a „győzelmi félelem” miatt elszórták a labdákat, de a meccs vége jól sikerült. A magyar férfiválogatott hetedszer jutott a legjobb négy közé az Eb-n, amit 2000 óta rendeznek meg és eddigi legjobbja a 2006-os ezüstérem volt. John András közösségi oldalán így emlékezett meg a diadalról: „-Mélyről indultunk, de végre felértünk a csúcsra!” /hg/

 

John András EB-t nyert a strandkézilabda válogatottal

| hírek, sport |