Sporttörténelmi pillanatnak lehettek részesei azok, akik kilátogattak a Tapolcai Bauxitbányász SE – TIAC öregfiúk barátságos labdarúgó mérkőzésre, melynek mottója: “….közös múlttal, együtt a jövőért!” volt.
Deres halántékú, két jól elkülöníthető színösszeállítású mezbe öltözött férfiak kocogtak ki a kiváló minőségű pálya két térfelére, a bemelegítést követően egyen színű fehér pólót húztak, mely a közös célt jelképezte, köszöntötték egymást és a nézőket, majd már újra saját csapatuk színeiben próbáltak felülkerekedni a másikon és a meccs végén mégis egymás nyakába borulva nosztalgiáztak.
Röviden így is össze lehetne foglalni a Tapolcai Bauxitbányász SE és a TIAC öregfiúk csapatának barátságos mérkőzését, azonban, aki kint volt és csak ennyit olvasna, joggal lenne hiányérzete. Hiszen, ami a Bauxit Sportcentrumban történt, 2023. június 17-én, az valóban sporttörténelmi esemény volt és olyan érzelmi kitörés, melyet még azok is érezhettek, akik nincsenek szoros kapcsolatban a sporttal.
Tapolca két legnagyobb múlttal rendelkező futballcsapata, több korszakának képviselői húztak újra focicsukát, hogy erősítsék a jövőbe vetett hitet, hogy megmutassák, hogy lehet tenni közös múlttal, együtt a jövőért.
A lelátón sétálva a meccs előtt több kilátogató szurkoló is osztotta a véleményt, miszerint ennek a meccsnek már korábban, 10-15 évvel ezelőtt létre kellett volna jönnie, azonban akár egymást győzködve is, de megállapodtak abban, hogy örülni kell annak, hogy most létrejött.
Mindkét klub megélt zivataros és derűs időszakokat. Többször egyesült, megszűnt, újraszerveződött, rengeteg névváltozáson ment át, de egy valami nem változott, tapolcai maradt és az itt élők életének részévé vált. A jelenlegi TIAC elnökség ezért érezte úgy, hogy összehívja e két csapat ikonikus focistáit, emblematikus korábbi edzőit és felkéri őket az együttműködésre, melynek legfontosabb elemei az együtt gondolkodás és a javító szándékú vélemények átadása illetve a múlt emlékeinek felidézése.
Hatalmas taps és tisztelet köszöntötte Gellei Imrét, a Magyar labdarúgó- válogatott volt szövetségi kapitányát, aki bár csupán 1 évig volt a MÁV TIAC egykori játékosa, mégis rengeteg élménnyel és megannyi életre szóló barátsággal gazdagodott ez idő alatt.
A volt kapitány örömét fejezte ki, hogy a mérkőzést megelőzően rengeteg gyereket látott a pályán futballozni, majd, „Hajrá, Tapolca!” felkiáltását követően, útjára indította a labdát. A Gelencsér Cs., Gőcze Gy., Kovács Gy., Oszteman I., Orbán S., Szőcze Cs., Molnár Zs., Albrecht T., Czanka D., Verebélyi J., Tóth Sz., Berta A., Renczes Á., Kasza T, Gosztola, Tóth B. összeállítású Bauxitbányász SE, Für Mihály edző vezényletével megkezdte a támadást a Matolcsi L., Szőts T., Rádóczy R., Perge L., Rosta P., Tóth Á., Horváth K., Sárközi A., Simon R., Virág A., Csik Zs., Kocsor F., Mihály T., Patus F., Murai B, Barta L., Szőlősi A., Dencsik T, Hatvani I. névsorral rendelkező, Kocsor Ferenc által dirigált TIAC ellen.
A trénerek véleménye szerint, a csapatok teljesítményén látszik az edzéshiány, ezen mindenképp javítani szeretnének, ugyanakkor a lelkesedés és az elhivatottság szembetűnő volt, ezért mindkét csapat elégedett lehet.
A végeredmény: Tapolcai Bauxitbányász SE : TIAC 4:1, gólszerzők: Bauxit: Szőcze Cs. 3, Osztermann 1. TIAC: Rosta P.
Ami talán az eredménynél is fontosabb, azok az életképek, melyek a mérkőzést követően készültek. Mikor barátok, sporttársak, ellenfelek vagy épp csapattársak egymás nyakába borulva, egymás vállát veregetve örültek a találkozásnak és annak, hogy talán ez egy jó kezdete, egy kiváló momentuma lehet annak, hogy a közös múlt tapasztalatait megosztva egymással, egy sikeres jövőn együtt dolgozva ismét fényesen csillogjon a tapolcai futball immáron közös címere. /hg/