Gyepűtiprást, azaz egy korabeli szőlőhegyi hagyomány vidám bortúrában, pincelátogatásban testet öltött és közel két évtizede újraéledt hagyományát elevenítették fel ismét Diszel településrészen szombaton a Tapolca Kft. szervezésében. Az esemény Hangodi László főmuzeológus, történész Diszel múltját bemutató hangulatos helytörténeti előadásával indult, majd öt helyi szőlősgazda borainak kóstolásával folytatódott.
Hangodi László érdekességekben gazdag helytörténeti előadása vezette fel a vidám diszeli programot /fotók:tl/
Hagyományosan a temető kapujánál gyülekeztek azok a helyi és vendég résztvevők, akik pénzükért talpas poharat és a Trió pincészet jóvoltából azonnali kóstolót kaphattak a hegy levéből. Az asztalról ezalatt nem hiányzott a csipegetni való házi sonka, májas, kolbász és egyéb füstölt “disznóságok” sem, amelyek minősége, semmihez sem fogható íze, a borok mellett azonnal kivívta a jelenlévők elismerését.
A jókedv már ekkor kialakult és láthatóan a kánikulai meleg sem viselte meg a borozni vágyókat, akik hamarosan Tóth Bálint borász, helyi önkormányzati képviselő pincéjéhez vonultak, hogy ott elmerüljenek a természetes, fajtaélesztő és egyéb borászati adalékok nélkül készült, natúr nedűk világában.
Borok palackból pohárba, a Csobánci Bormanufaktúra pincéjéből
A Csobánci Bormanufaktúra bemutatója után a Marika Vendégház részesítette kedves fogadtatásban és nem mellékesen jó borokban a Diszeli Gyepütiprás résztvevőit. Itt a Batsányi Népdalkör asszonyai is megmutathatták, hogy jókedv nincs dalok nélkül, csokorba kötötték hát a legvidámabbakat, hogy fokozzák a hangulatot….
A Marika Vendégház békét és harmóniát sugárzó birtokán
A Batsányi Népdalkör népviseletben előadott dalai fokozták a rendezvény vidám hangulatát
Pazar vendéglátás, napfényes hangulat
Ezután a Sajtos pince, majd a Csóka pince következett… A hegyjárás a településrész megújult kultúrházánál ért véget, ahol a Tapolcai Diák- és Közétkeztető Kft. biztosította, hogy a közös vacsora olyan finom legyen, mint az elmúlt órákban a diszeli borok voltak. Az eseményen TV-s kollégáink is részt vettek, az ott készült videós összeállításunk hamarosan a Tapolcai Média internetes felületein is megtekinthető lesz. /Töreky L./
A gyepűtiprás eredete:
“Az úgy volt, hogy a szőlőbirtokosok egy előre megbeszélt tavaszi napon (amit a pap a vasárnapi misén meghirdetett) kivonultak a szőlőhegyre. A hegy alján vágtak egy mogyorófa husángot és rávésték bicskával a nevet és az évszámot. Végigjárták a szőlőket, megvizsgálták, hogy a cöveket macerálta-e valaki. Megkérdezték a szomszédokat, van-e panaszuk egymás ellen. Ha volt, helyben igazságot tettek. Kijelölték, megerősítették a birtokhatárt. Megjegyzendő, hogy a „gyepűt” kitiporni szinte sohasem kellett, hiszen a szőlőművelés közben a szomszédok azon jártak. Még jó, hogy nem a kínnal felkapált ültetvényt taposták. Na már most, ha úgyis ki kellett menni a hegyre, persze hogy vitték a pincekulcsot. Ha már ott volt, akkor ki is nyitották a pincét. Ha már kinyitották, persze, hogy szívtak némi bort. Természetes, hogy megkínálták a gyepűtipró társakat. Némi szalonna, hagyma és kenyérke is előkerült. A gyepűtiprók meg koccintottak a gazda egészségére, elénekelték a nótáját. A gyepűtipró botra gyűrűt véstek minden pincénél és rovást minden pohár borra. És mentek tovább! Végezve a közösség békéjét védő dolgukat.” /Simon László/
