Tapolcán a Csányi László utca első saroképületén lévő emléktáblánál és domborműnél hajtottak fejet és helyeztek el koszorúkat a Holokauszt és a helyi zsidó pogromok tapolcai áldozatai előtt vasárnap az emlékezők, köztük túlélők leszármazottai, számos egyházi képviselő,továbbá a tapolcai önkormányzat és több civil szervezet képviselője. Az eseményt emlékséta követte a helyi izrealita temetőben, majd úgynevezett botlatóköveket helyeztek el a város több pontján,  az elhurcolt és meggyilkolt tapolcai zsidó polgárok hajdani otthonai előtt. A megemlékezés szellemiségéhez illeszkedő és méltó irodalmi művek részleteinek felolvasásával Galkó Balázs színművész ajándékozta meg a jelenlévőket.

 

Megemlékezők a Csányi utcában

 

2002-óta helyszíne a helyi holokauszt megemlékezéseknek a Csányi László utca, ahonnan több száz zsidó származású tapolcai polgárt hurcoltak el 1944 júniusában. A helyi zsidó hitközség képviseletében Vidosa Károlyné arról a nem mindennapi összefogásról  beszélt, amely az elmúlt időszakban Tapolcán lehetővé tette, hogy a sokáig elhanyagolt izraelita temető síremlékei megmenekültek az enyészettől és látogathatóvá váltak. Kiemelte mindezekben a Nőklub tagjainak, illetve vezetőjének, Varga Károlynénak a szerepét, de többek mellett,  a város önkormányzatának és Soós Attila építési vállalkozónak segítő együttműködését is méltatta.

 

 

Totha Péter Joel és Sáfrány Dávid

 

A köszönet hangjait követően Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi és Sáfrány Dávid kántor emlékezett és látott el egyházi szolgálatot. Később Szabó Tamás a HIT Gyülekezetének képviseletében ítélte el korabeli Tapolcán lezajlott eseményeket, a szabadjára engedett gyűlölet helyi megnyilvánulásait. A Holokauszt tapolcai áldozatainak emlékére készített emléktáblánál koszorúzott a túlélők nevében Wollák Tiborné,  Tapolca város önkormányzatát képviselve Dobó Zoltán polgármester  és Puskás Ákos alpolgármester, a HIT Gyülekezete részéről pedig Domokos Gábor és Szabó Tamás. Az elhurcoltakról megemlékező emléktáblánál Igaz Sándor iskola igazgató helyezte el a kegyelet virágait.

 

(Jobbról) Galkó Balázs színművész

 

Dobó Zoltán polgármester, mellette  Neszler Imre, a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke. Összesen kilenc aranyszínű botlatókő került a szürke térkövek közé Tapolca belvárosában /fotók:tl/ 

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közreműködésével a Kulturális Örökség napjai című eseménysorozathoz csatlakozva, a tapolcai önkormányzat támogató együttműködésével a  belváros öt épülete előtt, összesen kilenc botlatókövet  helyeztek el a megemlékezők. Lessner Mór, Lessner Mórné Hirschler Franciska, Ifj. Lessner Móric, Lessner Adolf, Lessner Adolfné Reisinger Vilma, Berger Vilmos, Frisch József, Frisch Lászlóné Rothhauser Hermina és Frish Imre nevét, születési dátumát és elhurcolásuk idejét őrzik a belvárosi szürke térkövek közé illesztett aranyszínű botlatókövek. /tl/

 

Botlatókövek a meggyilkolt tapolcai zsidó polgárok hajdani otthonai előtt

| hírek, közélet, kultúra |