A TVSE sakk szakosztálya sikerekkel kezdte meg a 2020-as évet. Januárban Pozsonyban, Bécsben és Ajkán is bizonyítottak.

 

A fényképen a tapolcai csapat a bécsi kiránduláson, a Schönbrunni kastélynál : (balról) Bodó Boglárka, Gergely Dániel, Margl Roland, Juhász Judit, Bencze Balázs Dominik, Presznyák István, Szőke Kristóf, Bakos Balázs és Istvándi Lajos. /Fotó: TVSE sakk szakosztály/

 

Minderről Istvándi Lajos, a sakk szakosztály vezetője tájékoztatta lapunkat. Az első tapolcai sakk siker az újévben, Pozsonyban született, ahol a rapid versenyen a legjobb U12 –es versenyzőnek Kasnya Péter bizonyult 9/5,0 ponttal. A következő megmérettetésre, Bécsbe, idén már meghívottként érkezett a tapolcai csapat, kilenc fővel, két csapattal. A megmérettetésen négy ország, tizennyolc csapata versengett. Tapolca a felnőtt mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg, két ifivel. Margl Roland az első táblán kiemelkedő eredményt nyújtott, míg Juhász Judit a felnőttek közt 17/11,0 pontot szerzett. Istvándi Lajos tábladíjas lett. A XIII. MAL Kupa Ajka Újévi Sakkversenyen is szépen szerepeltek a tapolcaiak. A felnőttek mezőnyében ezüstérmet szerzett a tapolcai együttes, név szerint Buzás Bertalan, Margl Roland, Ács Márton, Marton József és Gyarmati János. Az ifjúsági kategóriákban is hozták az érmeket ifijeink. Az I. korcsoportban aranyérmes Illés Márk, a II. korcsoportban ezüstérmes Kis Dalma Letti, a III. korcsoportban pedig ezüstérmes Dobay Bendegúz. /Májer Edit/

 

 

Ajkán is bizonyítottak a tapolcai sakkozók. A képeken a díjazottak, Illés Márk, Kiss Dalma Letti és Dobay Bendegúz. /Fotók: TVSE sakk szakosztály/

Újévi sakk sikerek

| hírek, sport |