„Biztonsággal két keréken Tapolcán” címmel rendeztek ügyességi versenyt a Juhász Gyula utcai KRESZ pályán, ahol a legkisebbektől a nagyobbakig mindenki kipróbálhatta technikai tudását, fejleszthette elméleti ismereteit.

 

A TOP-3.1.1.-16-VE1-2017-00009 Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán elnevezésű projekt keretein belül megvalósuló programon a gyerekek egymással és az idővel is versenyeztek, a cél, leggyorsabban és legbiztonságosabban teljesíteni a technikai akadályokkal nehezített pályát.

 

Ügyesség és gyorsaság kellett a győzelemhez fotó: hg

 

Minden résztvevő, az élmény mellett különféle ajándékokkal is gazdagodott. A szervezők járműbemutatókkal is készültek, így az érdeklődők megismerhették a rendőr-, tűzoltó-, mentőautót és a Magyar Közút munkagépeit is.

 

 

Több turnusban kisvonat indult a helyszínről a városközpont irányába, ahol az új körforgalom szabályos használatára hívták fel a figyelmet a rendőrség munkatársai. A nap folyamán díjazták az óvodai rajzverseny szereplőit is. /hg/

 

 

 

 

 

 

A biztonságos közlekedésre helyezték a hangsúlyt

| hírek, sport |